A gyülekezetünk története
A gyülekezetünk története

  Az első világháborút követően Miskolcra is eljutott a híre azoknak a megtért, új hitre jutott testvéreknek, akik az orosz hadifogságból, ill. Amerikából hazatértek, és hirdették az evangéliumot. 1929. december 8-án Rároha F. Dávid, az akkori magyar pünkösdi mozgalom megválasztott vezetője 15 személyt merített be Miskolcon. 1929 és 1931 közötti időszakra tehető, hogy Isten Gyülekezete néven elindult a pünkösdi mozgalom Miskolcon is.

  A továbbiakban a munka Sárkány Győző vezetésével folytatódott igei alapokon az akkori Pallos utcában, többek között a Rároha házaspár, Siroki István, Kalincsák Mihály misszió-munkások segítségével.

 

  Sem az akkori politikai helyzet, sem a tagok anyagi keretei nem tették lehetővé a maihoz hasonló, korszerűen felszerelt, minden igényt kielégítő imaház létrehozását. Többnyire házaknál, családoknál gyülekeztek, a kezdeti állapotokra ez volt jellemző, de a Szentlélek munkája nyomán a tagok létszáma egyre növekedett, melynek következtében többszörös gyülekezési helyváltoztatásra kényszerültek a testvérek. A Pallos utcából a Wesselényi utcába, onnan a Somogyi-házba – Balogh Imréné (Somogyi Irén) házába jártak. Később a Kállai-féle házban béreltek szobát. Mivel a tagság a vágyakozókkal együtt ekkor már elérte az ötven-hatvan főt, újabb helyváltoztatásra volt szükségük. Így költöztek a Nagy Sándor utcára, ahol az érdeklődőkkel, barátkozókkal együtt 70-80 fő is elfért. Ez időben Siroki István és a Rároha házaspár többször meglátogatták ezt a közösséget. Egy ilyen alkalommal Rároha testvér felesége hárfa játékával kísérve, a közösséggel együtt dicsőítette Istent, és a „Dicső Király az én Megváltóm” szövegű közösségi ének éneklése alatt a Szentlélek kiáradásából többen Szentlélek-keresztséget nyertek.

  Mivel a tagság létszáma tovább növekedett, a gyülekezés helyét áttették a Cukorgyár udvarán lévő épületbe, ahol 100-120 fős csoport gyülekezett rendszeresen. Isten és a Szentlélek ereje csodálatosan működött ezekben az időkben, ami nem tetszett a történelmi egyház akkori vezetőinek, ezért befolyásuk hatására a hatóságok a gyülekezést betiltották, és így 1939-ben megszűnt a közösség gyülekezésének lehetősége.

 

  Miután 1939. szeptember 1-jén a hajnali órákban a Wermacht csapatai megtámadták Lengyelországot, a Teleki kormány Magyarországon még aznap kihirdette a rendkívüli állapotot. Ez azt jelentette, hogy az akkoriban szektáknak minősített kisegyházak sorsa megpecsételődött.

  Szeptember 2-án életbe lépett a gyülekezési jogot korlátozó rendelet, amely az ”el nem ismert kisegyházak/szekták” összejöveteleit előzetes hatósági engedély megszerzéséhez kötötte. Több más kisegyházzal együtt a pünkösdi mozgalom azért vonta magára az akkori politikai rendszer haragját, mert hirdette a krisztusi békesség evangéliumát. Az adott körülmények között ez idegen hang volt. A pünkösdiek hitéletét baloldalinak minősítve a hatóságok szigorúan érvényre juttatták rendelkezéseiket, és nem váratott sokáig a teljes betiltás sem. Az 1939. december 2-án kiadott magyar királyi belügyminiszteri rendeletből következően megfigyelés alá vonták a miskolci gyülekezetet is, és ez módot adott rendőrhatósági felügyelet és internálás foganatosítására is. Emiatt háznál gyűltek össze a testvérek, de rövidesen ezt leleplezték, és többüket elítéltek.

  Ezután a hívek szétszórtan éltek az őket befogadó baptista, metodista és evangélikus gyülekezetekben, azonban az elhintett mag tovább élt, és a szívekben a vágy az élő Ige és a Szentlélek kiáradása iránt nem csökkent.

 

  Ladó József testvér családjával 1940-ben költözött Miskolcra Temesvárról, ahol, mint pünkösdi hívő élt és szolgálta, hirdette az igét, amiért többször börtönben is ült. Váltóőrként dolgozott a Vasgyár-Pereces-Varbó vasútvonalon álló, ún. „Perecesi őrház”-nál, és a lakásán, az őrházban tartott bibliaórákat. Itt tértek meg Szűcs József és felesége, idős Chernel Gyula és családja, és még sokan mások.

  1944 szeptemberében a miskolci zsidó fürdőben történt meg a Ladó testvér által vezetett kis gyülekezet első bemerítési alkalma, ahol négyen merítkeztek be. Ezután megalakult az első házicsoport, amelynek alkalmain a vágyakozókkal együtt olykor 15-20 fő vett részt. Itt tért meg és lett később bemerített tag Szűcs János is, aki ma is aktív tagja gyülekezetünknek!

  Már 14 tagja volt a kis gyülekezetnek, amikor a Zsolcai kapuban, 1945-tavaszán a Winner-féle házban kibéreltek egy régi tánctermet és azt gyülekezési hellyé alakították át. Az Isten Igéje és a Szentlélek tovább működött, további megtértekkel gyarapodott a kis csoport. 1947 őszén egyhetes evangelizációt tartottak, amelyen vendégük volt Budapestről Kovács János és But testvér. Az Úr megáldotta szolgálatukat, a hét végére közel negyvenen csatlakoztak a gyülekezethez, akik közül többen be is merítkeztek az Erzsébet fürdőben, így hamarosan 129 főre növekedett a vágyakozókkal együtt a tagok száma.

  Sajnos a helység használata egyre több háborgatással és zaklatás járt a tulajdonosok részéről, illetve kezdte kinőni a gyülekezet a termet. Ezért elkezdődött egy új, alkalmas imaterem utáni kutatás, mely hamarosan eredményt hozott.

  A Telegdi utca 7. szám alatt eladó volt a Debóra nevű zsidó imaház. A gyülekezet igényeinek megfelelő lett volna, de igen magas árat kértek érte. Imáikban állandóan Isten előtt hordozták kérésüket, hogy rendeljen ki számunkra egy megfelelő épületet, és a megvételhez szükséges anyagiakat is, ahol zaklatások nélkül, békességben szolgálhatják Őt. Imáik hamarosan meghallgatásra találtak.

  Miskolcon akkoriban működött egy svéd segélyakció („Radda Barnen – Mentsétek meg a gyermekeket…”), melynek vezetője Steen Georg, európai pünkösdi misszionárius volt. Ő már jó ideje segítette különféle módon a gyülekezetet, és most is segítségükre sietett. Ladó testvér anyagi felajánlása mellé odatette a sajátját, így a gyülekezet meg tudta vásárolni a volt zsidó imaházat. 1949-ben költöztek be az immár saját tulajdonú, Telegdi u. 7. szám alatti imaházukba, ezután innen folytatódott tovább a városban a pünkösdi misszió. Evangélizációs hetek, testvéri találkozók, ima- és bibliaórák, bemerítkezések, csodálatos gyógyulások és szabadulások, Szentlélek-keresztségek, és számos egyéb örömteli esemény szolgálta a pünkösdi nép miskolci fejlődését, gyarapodását.

  Erőteljes missziós munkájuk nem csak Miskolcra korlátozódott, számos szórvány gyülekezet – Ózd, Nekézseny, Dédestapolcsány, Visznek – megalakulása is ehhez az időszakhoz köthető.

  Ladó József testvér miskolci szolgálata közben tevékenyen részt vett az országos pünkösdi mozgalom szervezésében, vezetőségében – a közösség elnöke is volt.

 

  Az ötvenes évek közepétől a lelkészi feladatokat – Ladó testvér külföldre távozását követően – Chernel Gyula testvér vette át, aki már régóta volt aktív szolgálója a gyülekezetnek és munkatársa Ladó testvérnek. Szolgálati ideje alatt sikerült kialakítani szorosabb kapcsolatokat külföldi, amerikai és svéd gyülekezetekkel, pásztorokkal. Ez azt eredményezte, hogy többször volt a gyülekezet vendége külföldi szolgáló – ami az akkori politikai közegben semmiképp nem volt általános és tolerált.

  Fontos maradt a gyülekezet és Chernel testvér számára továbbra is a szórványok rendszeres látogatása és segítése.

 

  1974-ben Kovács Béla testvér lett a gyülekezet pásztora. Miután a miskolci ingatlant város-rendezési okokból kisajátították, hozzá kellett látni, egy új és korszerű, szolgálati lakással is ellátott imaház építéséhez. 1975 szeptemberében került megvételre az akkori Kun Béla(!) utca 39. szám alatti ingatlan, ahol elkezdődött az új imaház építése egy bizottság vezetésével, melynek tagjai voltak: Balogh Imre, Szűcs János, ifj. Szűcs József, Jászberényi István testvérek.

  A budapesti központi székház megnyitásakor (1976. szept. 11.) a hazánkban tartózkodó svéd testvérek megtekintették az akkor kezdődő építkezést. A mai imaterem területén, egy cseresznyefa tövében a miskolci vezető testvérekkel karöltve, az építési tervek felett imádkoztak és kérték Isten segítségét és áldását a munkálatokra. Ugyanekkor ígéretet tettek anyagi segítség juttatásáról is.

  A miskolci imaház építése sajnos nagyon megviselte Kovács Béla testvér egészségét, betegsége miatt az építkezés bejezése előtt új pásztort kellett választania a gyülekezetnek.

 

  1979-1983 között Tulipán Miklós testvér volt a Pünkösdi Közösség Miskolci Gyülekezetének pásztora. Szolgálati ideje alatt fejeződött be az építkezés, amihez a svéd, amerikai és svájci segélyeken túl kellett az országos és helyi testvérek támogatása, munkája, áldozat-vállalása is. Itt kell megemlítenünk – a teljesség igénye nélkül – Szűcs János, ifj. Szűcs József és az akkor lelkes ifjú, Chernel András nevét, akik a fizika terhek felvállalásában oroszlánrészt vállaltak.

  1980-ban került sor az új imaház felszentelésre, amely nagy esemény volt, mind a gyülekezet, mind a Pünkösdi Közösség, de a város életében is.

 

  Tulipán testvér után Magyar Béla testvér volt a gyülekezet pásztora 13 éven keresztül. Ápolta a kapcsolatokat a helyi kis- és nagyegyházak vezetőivel, ekkor váltak rendszeressé a közös aliansz alkalmak. Az Észak Magyarország egyik 1989-es számában vele készült riport jelent meg „Minden elrontott életre van megoldás” címmel. Az ő idejében kezdődött el a mai napig is tartó, modern formában történő dicsőítés a gyülekezetünkben.

  1996-ban romló egészségi állapota miatt befejezte szolgálatát.

 

  Két év átmeneti állapot után – ami alatt a gyülekezet pásztort keresett – érkezett Miskolcra, az Úr vezetésére figyelve, Bordás Zoltán testvér. Általa az Úr lebontott megkövesedett gyülekezeti tradíciókat; tanításai alapján a tagok újra értelmez(het)ték rutinból gyakorolt hívő életüket, de leginkább az Ige, mint egyedüli követendő Út bemutatása volt számára a legfontosabb. Bár pásztorolása közel 5 éve alatt – a már említett dolgok mellett számos egyéb ok miatt – létszámában csökkenni kezdett a gyülekezet, de szellemében újra kezdett visszatérni a kezdetekhez; keresni kezdte az Úr akaratát és tervét. 2001-ben volt egy nagyobb léptékű felújítás az immár 20 éves épületben.

 

  Ezután egy újabb 5 éves időszak következett, amelyben ügyvezető pásztorok vezették a gyülekezetet, helyi segítőkkel. D. Nagy Tamás testvér kezdte meg ezt a szolgálatát 2002-ben, majd őt Fábián Attila testvér, közösségünk akkori elnöke követte 2004-ben, aki tragikusan bekövetkezett haláláig pásztorolta a már megfogyatkozott, sok nehézséggel küzdő gyülekezetet.

 

  2008 februárjában az országos vezetőség kérésér Chernel András testvér – sok más teendői ellenére és mellett – elvállalta gyülekezetünk pásztorolását. (Érdekességként: ő a gyülekezet volt pásztorának, Chernel Gyula testvérnek a legkisebb fia, aki Miskolcon nőtt fel; kétkezi munkájával részt vett a gyülekezet épületének építésében; majd az akkor már önálló, ózdi pünkösdi gyülekezet pásztora volt sok éven át!)

  Fő feladatának azt tekintette, hogy a gyülekezet erősödjön és gyógyuljon. Az Úr bizonyságát adta rövidesen, hogy ez egyezik az Ő akaratával: testvérek, családok jöttek vissza a gyülekezethez, majd többen csatlakoztak olyanok is, akik – különböző okokból – megterhelten élték, sokszor közösség nélkül hívő életüket. Ment a jó híre a gyülekezetnek, és a fáradtak, terheltek otthonra, megnyugvásra, szeretet-közösségre találtak – és találhatnak ma is.

  Eleinte vendég testvérek szolgálataival – többek között Ózdról (pl. a volt miskolci pásztor, Kovács Béla testvér fia!), Nekézsenyből, tehát a valamikori szórvány-gyülekezetekből érkezett testvérekkel – kiegészülve folytak a rendszeres vasárnapi alkalmak, majd nagyjából 2012-től egy 6-8 főből álló, teológiailag képzett, igével (is) szolgáló csoport segíti a pásztor munkáját. A nehezebb évek alatt is folyamatosan működő gyermek- és dicsőítő szolgálat tovább fejlődött, néhány év alatt jelentős ifi-csoport (MiFi) jött létre!.

  Érdekessége és bizonyos szempontból az egyik nehézsége is a gyülekezet struktúrájának, hogy a tagságának csaknem fele Miskolcon kívülről, 13 településről jár be egy-egy alkalomra ( közel 1000km utat megtéve oda-vissza! ); van, aki majdnem 190 km-t utazik.

  2010 nyarától szinte folyamatosan tart a gyülekezet épületének, különböző helyiségeinek átalakítása, modernizálása.